Minél inkább felismeri egy államvezetés a környezetvédelem fontosságát, annál valószínűbb, hogy ezt a szempontot a kevésbé magától értetődő területeken is érvényesíteni fogja – mint például a tömegpusztító fegyverek alkalmazása során.

Ilyen, klímatudatos megfontolásokból kezdett el a nemzetközi trendeknek megfelelően hazánk is a nagy ígéretekkel kecsegtető audiofegyverek kutatása felé fordulni. Ezen hadieszközök fő előnye – az alacsony költségigény mellett –, hogy anélkül képesek megsemmisítő erejű csapást mérni az ellenségre, hogy a természeti kincsekben a legcsekélyebb kárt okoznák.

Az áttörés az audiofegyverkezésben egy esős, decemberi napon történt 2019 nyarán, amikor először sikerült steril, izolált körülmények között azonosítani és előállítani a világ legidegesítőbb szavát.

A nevezett hangsort, most először a sajtótörténelem során, a tudomány nevében leközöljük. Arra kérjük kedves látogatóinkat, hogy csak saját felelősségükre olvassanak tovább, és amennyiben így tesznek, később ne éljenek vissza az itt tanultakkal.

A világ legidegesítőbb szava az, hogy

„nyugi!”.

A tájékoztatás jelentősége blogunk egyik kedvelt, visszatérő témája. Volt már szó a tájékoztatás 

feszültségoldó hatásáról és egészségvédő szerepéről, s arra is láthattunk példákat, amikor

nem megfelelő alkalmazása inkább zavart okozott ahelyett, hogy egyértelműsített volna.

Hogy a mai kép esetében mi lehetett a tájékoztatás célja, s hogy ezúttal mennyire sikerült betöltenie funkcióját, annak eldöntését a kedves látogatóra bízzuk. 

Van, aki mindenhol jeleket lát. S van, aki kevesli a jelzéseket. Egyik sem jellemhiba.

„A horvátországi nyaralás jól sikerült. A szálláshoz terasz tartozott, pompás kilátással a tengerpartra, az ahhoz vezető alagútra – és a szomszéd kertjére. Ebben a kertben egyrészt olajfák, másrészt és főleg sziklák teremtek.

A két barátnő nem tudott olyan korán vagy olyan későn kiülni a teraszra, hogy ne az apró, idős nőt látták volna, a rekkenő hőség ellenére mindig tetőtől-­talpig feketében, ahogy egy vödör segítségével hordja a köveket a kert egyik pontjából a másikba, oda és vissza, mindenféle látható cél nélkül.”

A blog történetének első, kétrészes minisorozata, csak most, díszdobozos kiadásban! Rendezői változat, vágatlan, dedikált példány! Egy kép – kettő áráért! Ne hagyja ki!    

„Mert az egész mindig több, mint a részeg összessége (sic!).”

Utcai lámpának lenni nehéz. Aki utcai lámpa, az gyakran elüt a környezetétől. Egyes kritikusaik szerint bár a fényük „egyébként” nem zavaró, mégis jobb, ha az utcai lámpák csak a négy fal között világítanak

Mások ennél is kevésbé megengedőek, és úgy vélik, az utcai lámpák létezése „természetellenes”, hiszen – hangzik érvelésük – a természetben rendszerint csak nappal van fény, a nevezettek pedig mintha direkt akarnának, úgymond „csakazértis”, éjjel világítani.  

Talán meglepő lehet, de bizony akad még ennél is szélsőségesebb vélemény: e szerint az utcai lámpa akkor is kellemetlen, amikor éppen nem világít. Mert ronda.  

Gondolkodjunk most el egy percre. Nem lehetséges, hogy az utcai lámpák élete nem lenne szegényebb nélkülünk? És a mi életünk őnélkülük? Mit vár Ön egy utcai lámpától?  

Mai ismeretterjesztő írásunkban az idődaccal foglalkozunk. Az idődac (hosszabb, hivatalos nevén „időjárás-dac”) egy brit etológus kutatócsoport által felfedezett és néven nevezett viselkedési forma.  

A szokatlan magatartást eddig elsősorban a természetes élőhelyükön, azaz a városban élő humanoidoknál figyelték meg. Az érintett egyedek látszólag nem vesznek tudomást a körülöttük levő valós időjárási viszonyokról - például nem vesznek fel sálat-sapkát télen, de szélsőséges esetben még nagykabátot sem. Az idődac funkciója egyelőre nem ismert. Egyes tudósok szerint a jelenség egy új, a fizikai létezésnek kevésbé kiszolgáltatott emberfaj kialakulásának hírnöke, míg mások szerint éppen ellenkezőleg: a különös viselkedésforma evolúciós csökevény, az érintett egyedek pedig egyszerűen „hibásak”. 

Mi az Ön véleménye? Ismer-e Ön idődacost?   

Kutyaharapást szőrével - erdei ösvényt fával. Van, aki szépnek találja, és van, aki szerint morbid.  

Az idős professzort, aki kitűnő és híresen szenvedélyes előadó volt, mély tisztelet övezte. Emiatt történhetett, hogy mikor észrevették, hogy rosszul áll a mikrofon, senki a konferencia résztvevői közül nem mert neki szólni, hogy igazítsa meg.

Senki nem tudta, hogy kerültek az irodai székek a nyaralóba, de láthatólag jól érezték magukat ebben a környezetben.