életmód magazin

agarajz

Rozetta rizslámpával

2023. november 24. - agarajz

„Dóri a hosszú hónapok alatt az idő nagy részét a mennyezeti stukkó és a belőle kilógó rizslámpa bámulásával töltötte. 

A látogató, aki bejelentés nélkül érkezik, de nem tesz megjegyzést semmire, kis idő után maga is letelepszik a matracra, és ő is elmerül a stukkó és a rizslámpa kettősének szemlélésében. Míg végül így szól:

– Szép rozetta.

Dóri megszédül, déjà vu szerű érzés fogja el, pontosabban az, amikor az ember pár másodpercre újraéli egy évekkel korábbi álmát, amelyben azért szégyellte magát, mert ha valakinek, neki aztán tudnia kellett volna valamit, de nem tudja, még utólag sem, hogy mit. Éppen úgy, ahogy a rozetta szót sem ismeri.   

Egyszerre gyilkos düh lobban benne a látogató iránt.” 

 

Törzstelen fa

Szereti Ön a fákat? Változtasson nyelvhasználatán!

Figyelem! Felkavaró tartalom! A következő képsorok a nyugalom megzavarására alkalmasak!

Szereti Ön a fákat? Az összeset? Tényleg? És mi lenne, ha kiderülne, hogy létezik a fáknak egy csoportja, akiknek még Ön is közönyösen hátat fordított? Akiket kitaszítottak. Akiket lebokroztak és a porba tiportak. Akiket sövénnyé aljasítottak, de ők mégis kitartottak. Íme, ütött a szembenézés órája!

Hogy mit tehet Ön, a jogos bűnbánaton kívül? Egyszerű, és nem is kerül semmibe! Csak mellőzze mostantól az otrombán pejoratív „bokor” szó használatát, és helyette alkalmazza a megfelelő kifejezést. Nevezze saját, régi-új nevükön: a Törzstelen Fákat!

Elfogadás

Magazinunk szerkesztősége ezzel az ingyenesen letölthető képeslappal kíván boldog karácsonyt hűséges Olvasóinak! 

Tetszett az ajándék? Most akciós áron megrendelhető dombornyomott változatban, webshopunkban! Figyelje ünnepi kínálatunk: húsz képeslap vásárlása esetén vérpiros szalaggal átkötve, ötven darab esetén illatgyertyával küldjük - hogy ne csak Önnek, de Szeretteinek is szép karácsonya legyen! Éreztesse velü(n)k törődését, legalább egy évben egyszer! <3 <3 <3  

Között

Viszonylag köztudott, hogy a járatlan út (mely egyébként sokak számára az egyetlen járható) – rögös. Az már kevésbé ismert, hogy az arany középúttal sajnos ugyanez a helyzet.

Aki ilyen kétszeresen rögözött útra lép, nem igen hihető, hogy úgy éli meg, van választása. Bár az is igaz, hogy létezik olyan, kinek a nehezebbik út a könnyebb.   

Erdei tornapálya

Azt hitte, a sportolással kalóriát éget? Hát nem! Nem szeretne többé fölöslegesen szenvedni? Akkor jó helyen jár! Magazinunk ezúttal is a legkorszerűbb információkat szállítja Önnek – egy rövid, érdekes reklám megtekintése után.

[REKLÁM]

Jópofa volt, ugye? És most, ígéretünkhöz híven, lerántjuk a leplet a testmozgásról!

„Ha nincs számszerűsítve, el sem ég a kalória” – fogalmazott a Univercity of Sauces and Dressings actiometrológiai szertárának kollaboránsa, Dr. Anne Fitti, a Weakly Science vaskos hasábjain. A professzor elmondása szerint mintegy véletlenül, a könnyűzenei termékek fogyasztása és a kalóriaégetés kapcsolatának vizsgálata során fedezték föl a jelenséget, amely nem csak újraírhatja a sporttörténelmet, de magyarázatot adhat a korábbi, divatos fogyókúrás trendek hatástalanságára is. (Több reklám nem lesz már egyébként. Mármint azután, ami most jön.)

[REKLÁM]

Dr. Fitti beszámolója szerint, amikor – történetesen egy emberi hiba, egy gyakornok hanyagsága okán – a kísérlet közben megsemmisült a dokumentáció egy része, akkor, a kutatók megdöbbenésére, számlálható kalóriák híján az érintett csoportban egyáltalán nem is történt energiafelhasználás! Azaz: a dokumentálatlan testmozgás hatástalannak bizonyult! A professzor hozzátette, hogy a jelenség mélyebb megértéséhez további vizsgálatokra van szükség, ám azt már most kijelenthetjük:       

Ha sportolásra adjuk fejünket, mindig használjunk megfelelő számlálóeszközt (lehetőleg olyat, ami pityeg)!

Akció

Nehéz időket élünk, kiváltképp manapság. De mint minden időknek, ennek is megvannak a maga pozitív hozadékai. Ez pedig a gombamód szaporodó balkonkertészet! Az anyavállalatunk által finanszírozott nemzetközi kutatócsoport becslései szerint már 1,5 X 1,23 négyzetméteres erkélyünkön megtermelhetjük egy hatemeletes társasház éves zöldségszükségletét – feltéve, hogy az épületben csak mi magunk élünk, és szívesebben fogyasztunk gofrit. Rendeljen Ön is áruházunk kedvezményes palántakínálatából, és élvezze haláláig a friss, egészséges bioélelmiszert, segítve ezzel ráadásul a környezetet is! Ne feledje: bolygónkból csak egy van – de Önből nem!   

 

Kádban

Az életben mintázatok (is) vannak. A mintázatokkal kapcsolatban sok a probléma. Már a definíciójuk sem egységes, bár a tudóstársadalom abban legalább egyetért, hogy a különféle meghatározások összesége maga is egyféle mintázatot rajzol ki.

További nehézség, hogy a mintázatok nem mindig láthatóak. Amikor mégis, akkor gyakran viszont nem tűnnek szépnek. A mintázat észrevevési- és értékelési készségünket a környezeti tényezők (pl. hőmérséklet, állag, fejforma) jelentősen befolyásolják. E képességünk optimalizálása kiemelt fontosságú testi-lelki jóllétünk megalapozásában. Hogy mit kell Önnek tennie ehhez? Egyszerű! Rendelje meg iszonyú aranyos, megnyugtató mintázatokat ábrázoló, kis színes optimalizáló kártyáinkat akciósan most! Vagy talán a házi megoldásokat kedveli? Akkor üljön bele egy kád forró vízbe, és nézzen ki a fejéből. 

 

Madáretető

Ha egy októberi napon süt a nap, ám nekünk mégis rossz a kedvünk kicsit, olyankor optimális elkészíteni újrahasznosított hulladékból egyedi madáretetőnket. E kreatív tevékenységgel nem csak saját magunknak, de szárnyas barátainknak is sokat segíthetünk.

Ezúttal nem lesz szükségünk különleges alapanyagokra, minden, ami kell, ott lapul háztartásunkban, és csak arra vár, hogy új életre keltsük!

 

Egyedi madáretető készítése /újrahasznosított hulladékból/

 

Kellékek: parafadugó, pillepalack, chipseszacskó, cigarettacsikk (ízlés szerint variálható).

Elkészítés: Vigyük magunkkal a kiválasztott hulladékokat a legközelebbi parkba, és finoman helyezzük bele egy szemetesbe. A többit a természetre bízhatjuk. Művészi hajlamú olvasóink a hulladéktárgyakat a kuka körül is elrendezhetik.

Küldjék meg fényképüket az így elkészített műről, kommentben vagy postai levélben, szerkesztőségünkbe! A legszellemesebb megoldásokat díjazzuk!  

 

Várakozás

 „Dzsenifer nem talált túlélőket a házban. Így aztán azt sem tudta kitől megkérdezni, hogy miért van a két szék szokatlan módon a bejárati ajtóval szembeállítva. Talán a régen itt élt emberek vártak valakit? – tűnődött, miközben meglötyögtette a kulacsát. Már csak pár korty volt az alján.

A lány tekintete az eseményeket csodálatos módon túlélt szobanövényre siklott, majd a szomszédos konyha közepén álló, beszáradt felmosóvödörre. A konyhában egyáltalán nem voltak székek. Ekkor felderengett neki: talán a hajdaniak, akik a székeket az ajtó elé tették, nem is vártak senkit. Gondolatmenetét puskalövések zaja szakította félbe.” 

 

süti beállítások módosítása