Carl Gustav Jung írta le elsőként a szinkronicitást, amely alatt különböző események meghökkentő egyidejűségét értette. A jelenséggel foglalkoztunk már ezen a blogon (lásd pl. az urna és a hamutartó találkozását), ám mostanáig nem vizsgáltuk a szinkronicitásnak azt a típusát, amelyre a szakirodalomban a következő, sajátos elnevezéssel szoktak hivatkozni: „szóvicc”.  

A „szóviccről” a legfontosabb tudnivaló, hogy egyáltalán nem vicc. Üzenet az, melyen nem nevetni, hanem sírni illik. 

Nem mindegy, hogy nyelvvizsgánk és végrendeletünk írás- vagy szóbeli-e. (No nem mintha az írás ne szavakból állna.) Másrészről a szavak minden formájukban könnyen a nyakunkra nőhetnek.

Az írás sokáig eláll, ám bizonyos mennyiség fölött elbitorolja az ember fiókok alkotta életterét. A szó romlékony, tárolása hűs helyiségben is csak szükség esetén, körültekintéssel javasolt. Mindezek miatt:

Gyűjtse Ön is szelektíven a szellemi hulladékot – együtt, egy boldogabb bolygóért!