Mivel a blog eddig is igen érzékeny volt az évszakok változására, most is itt az ideje pár szót szólni az őszről és annak veszélyeiről. Korábban esett már szó a „rossz kedvről” (ld. Rengeteg című poszt), de akkor nem lett külön hangsúlyozva, hogy a jelenséget – minden bizonnyal a brit tudósok szerint is – befolyásolja az esős időjárás és az ősz.
Ez a blog egyáltalán nincs az alkohol nevű drog ellen, kivéve, ha azt „rossz kedv” esetén alkalmazzák. Az alkohol ugyanis úgynevezett „depresszáns” szer, és ennek okán a fennálló „rossz kedv” esetében olyan állapotot idézhet elő, mint a képen ábrázolt embernél.
Rossz kedvünket tehát, ha jót akarunk magunknak, ne próbáljuk ezzel az amúgy kétségkívül nagyszerű és hasznos droggal enyhíteni, mert nem fog sikerülni. Ha pedig rosszat akarunk magunknak – és bizony ez is előfordul −, gondoljunk arra, hogy már úgyis rossz – hiszen amúgy is „rossz a kedvünk”.
A mai rajzon egy újabb „rengeteg” látható (ld. a Rengeteg című poszt által adott definíció). Ez a mostani rengeteg népmesei rengeteg, telidestele horrorral. Ebben az erdőben bár bolyongunk a sötétben, mégis otthonosan érezzük magunkat. A rókának jól felelünk, és a barátunk lesz.
(Róka nem szerepel a képen, senki ne keresse.)
Az emberiséget sújtó főbb problémák közül – mint a háborúk, a diktatúrák és a klímaváltozás – a rossz kedv az, amellyel szemben a tudósok, politikusok és más közszereplők a leginkább tehetetlennek látszanak.
A rossz kedv kortól, nemtől, lakóhelytől és társadalmi státustól függetlenül mindannyiunkat érintő jelenség. A történelem folyamán számos módszert dolgoztak ki és vetettek be ellene (köztük az imádkozást, a vitamindús táplálkozást és a Pilates tornát), ám biztos megoldást eddig még senki nem talált.
E blog készítője hisz abban, hogy a jelenség eddig ismert leghatékonyabb ellenszere a fa. A fánál csak a több fának együtt van nagyobb ereje. Ha sok fa együtt van, azt nevezzük erdőnek. Ha nagyon sok fa van együtt, és éppen támad a rossz kedv, akkor nevezzük az erdőt rengetegnek. A rengeteg egyik tulajdonsága, hogy az embernek menedéket ad. Ezt ábrázolja a mai kép.