Szép tradíció húsvétkor a tojáskeresés. Feltehető, hogy a képen látható emberek egy vállalati csapatépítő keretében gyakorolják ezt a hagyományt. Az is elképzelhető, hogy egy értelmi fogyatékosok bentlakásos otthonának lakói, akiknek szabadtéri programot szerveztek. S persze az is lehet, hogy valami egészen másról van szó.
Bár a karácsonyt szokás fával köszönteni, és nem az új évet, a blog erdővel ünnepli, hogy 2014 rengetegéből kiértünk 2015 tisztására, és végre valahára elkezdhetjük új életünket.
Ne feledjük, hogy az új élet lehetősége azon kedves olvasóink számára is nyitva áll, akik nem tudnak adott körülményeiken változtatni. A hozzáállásukon ugyanis ők is változtathatnak, akár gyökeresen is.
Halottak napján az emberek egy része temetőbe megy. Akik nem mennek temetőbe, azoknak sok okuk lehet a távolmaradásra. Az egyik ilyen ok lehet az, hogy a meglátogatni kívánt halott nincs a temetőben. Vannak például olyan halottak, akiknek elszórták a hamvait, vagy vannak, akiknek a maradványai bizarr kis urnákból figyelnek apró fülkékben. Olyan halott is van, akinek ugyan van sírja, de az messze van.
Különösen azoknak ajánlom a mai posztot, akik nem voltak ma senkinek a sírjánál, mégis szeretnének némileg részesülni a temető-élményből. E blog készítője úgy gondolja, hogy ez mindenkinek jár.