„A parkban alig voltak fák. Sőt, egyáltalán nem voltak, mert ami messziről fának tűnt, közelebbről nézve kiderült, hogy szokatlan alakú, a földből kinövő szobor. A szobrok formája változatos volt, de nem nagyon. Artúr, miközben fél füllel hallgatta a barátai beszélgetését a háta mögött (pontosabban Ernőt, ahogy részegen magyaráz valamit Vincének), azon töprengett, hogy a szobrok formája emlékezteti valamire, de később se, az egész séta alatt nem tudott rájönni, mire.”

Ez a rajz nézhető úgy, mint egy sor penge nélküli csavarhúzónyél. Vagy értelmezhető úgy is, mint alagút egy mesterséges erdőben.

Kaptam egy sértett üzenetet a fáktól, hogy már három bejegyzés óta nem foglalkoztam velük, úgyhogy most gyorsan pótlom.

Hogy mi történik, ha az ember kiér a rengetegből? A mai képpel erre adok egy lehetséges választ – megengedve természetesen mindenkinek, hogy saját felelete legyen.

A most ábrázolt mesében a főhős megöregszik, mire kiér az erdőből, és csak ekkor látja, hogy a rengetegnél is komolyabb akadályokkal kell megküzdenie, ha célhoz akar érni. Ez persze nem tántorítja el attól, hogy folytassa az útját.