agarajz

Kutyaharapást szőrével - erdei ösvényt fával. Van, aki szépnek találja, és van, aki szerint morbid.  

Egészen a mai napig a fák mint afféle szuperentitások tűntek föl ezen a felületen: olyan lényekként, akik bölcsebbek, erényesebbek és − nem utolsósorban − jobban néznek ki nálunk, embereknél. Eddig szó sem volt arról, hogy a fákkal is lehet baj, például ők is lehetnek betegek.

A fák betegségének egyik jellemző oka a mérgező talaj. Bár fa-társainkhoz képest rengeteg szempontból hátrányban vagyunk (ld. fentebb), egy komoly előnyünk biztosan van. Ez pedig nem más, mint a helyváltoztatás. Ha tehát úgy tapasztaljuk, hogy környezetünk mérgez, tegyük meg, amire a fák nem képesek, és − menjünk odébb.

Ebből a képből feketén-fehéren kiderül, hogy semmi nem fekete-fehér. (Avagy: ami közelről fehérnek tűnik, az távolról feketének. Főleg, ha az ember hunyorog.)

A mai képpel a blog nevezhetne az Országos Kéktúra népszerűsítő rajzpályázatára – ha létezne ilyen pályázat. Ha létezne, akkor az OKT udvarias visszautasító levelet írhatna, miszerint a kép egyrészt túl sötét a természetjáró egyesület „hagyományosan derűs” szellemiségéhez, másrészt – a pályamű színhasználatából adódóan – „még az sem” egyértelmű, hogy a témája a Kéktúra. 

Ha fákat ölelünk, bizony lehet, akit ez zavarhat. Tegyük diszkréten.

A szélért kevesen rajonganak, sokan viszont nem szeretik. Ókori bölcselők leírásai szerint a pokol nem forró és nem hideg, hanem örök szélvihar dúl benne, olyan, amiben az ember nem tud nyugodtan se vattacukrot enni, se keresztrejtvényt fejteni.

A széldzsekik gyártására specializálódott hatalmas iparágat tekintve megállapítható, hogy az emberiség széllel kapcsolatos idegenkedésén a modern kor sem változtatott. De vajon mi áll emögött az olthatatlan ellenszenv mögött? Tanult vagy örökölt viselkedésminta-e, s főként: honnan ered ez a széllel szembeni zsigeri előítéletünk? E kínzó kérdésre próbál választ adni egy elhivatott brit kutatócsoport 7200, statisztikai módszerrel feldolgozott kérdőíve alapján. Az idén májusban, a National Scientific Timesban nyilvánosságot látott meghökkentő eredményeik szerint a szelet azért nem szeretjük, mert:

1., belefújja a hajunkat a szánkba;

2., nem tudunk olyan kecsesen táncolni benne, mint a fák. 

Léteznek rengetegek, amelyekben nincsenek szabályok. Ezekben a sötét erdőkben a megmentett állatok nem viszonozzák a segítséget, és még beszélni sem tudnak – vagy legalábbis nem akarnak. Az ilyen rengetegek még az átlag rengetegekhez képest is bezárkóznak. 

Fák közt lenni néha olyan, mint templomban lenni. Ami persze egyáltalán nem mindig jelent jót.  

Ez a rajz nézhető úgy, mint egy sor penge nélküli csavarhúzónyél. Vagy értelmezhető úgy is, mint alagút egy mesterséges erdőben.

Bár a karácsonyt szokás fával köszönteni, és nem az új évet, a blog erdővel ünnepli, hogy 2014 rengetegéből kiértünk 2015 tisztására, és végre valahára elkezdhetjük új életünket.

Ne feledjük, hogy az új élet lehetősége azon kedves olvasóink számára is nyitva áll, akik nem tudnak adott körülményeiken változtatni. A hozzáállásukon ugyanis ők is változtathatnak, akár gyökeresen is.