A mostani rajz feltehetőleg csak az úgynevezett walkmanes-mp3 lejátszós generációhoz tartozók számára bír bármiféle jelentéssel. Mi, akik ehhez a nemzedékhez tartozunk, bizonyos zenéket visszavonhatatlanul helyszínekhez kötünk – értelemszerűen olyan helyszínekhez, amerre éppen jártunk, amikor az adott zene a fejünkben szólt.
Ne utáljuk azokat, akik így hallgatnak zenét, és nem törődnek vele, hogy a zaj kihallatszik, és bánthat másokat. Nekik, a fülhallgatósoknak ez eszükbe sem jut. Vagy ha eszükbe jut is – a világ mint díszlet jó eséllyel éppen darabokra robban körülöttük, ami mellett belátható módon abszurd szempontnak tűnik, hogy a kiszűrődő hangok zavarhatnak valakit.
A szövegkörnyezetből kiragadott és – ebből következően – többnyire érthetetlen vagy kifejezetten félreérthető idézetekkel való haknizásnál kevés kínosabb jelenség létezik a világon.
A mai rajzzal részint arra a kérdésre keresem a választ, hogy vajon létezik-e kivétel a fenti állítás alól. A válaszadás kizárólagos joga a Tiétek.
(Az idézet ebben az esetben Ludwig Josef Johann Wittgenstein Tractatus logico-philosophicus – azaz Logikai-filozófiai értekezés – című művéből származik.)
Ahogy a lakások szobáiban növények, úgy a városok utcáin elvétve fák fordulnak elő. A mai rajz is egy ilyen fát ábrázol.
Mivel a városi fák gyökérzetének nincs elég helye a terjeszkedéshez, az emberek gyakran tartórudakkal és zsinórokkal óvják őket a kidőléstől. A tartórudak rendszerint szintén fából készülnek.