életmód magazin

agarajz


Között

2022. október 20. - agarajz

Viszonylag köztudott, hogy a járatlan út (mely egyébként sokak számára az egyetlen járható) – rögös. Az már kevésbé ismert, hogy az arany középúttal sajnos ugyanez a helyzet.

Aki ilyen kétszeresen rögözött útra lép, nem igen hihető, hogy úgy éli meg, van választása. Bár az is igaz, hogy létezik olyan, kinek a nehezebbik út a könnyebb.   

Nyugtalanság

2020. március 02. - agarajz

 

Minél inkább felismeri egy államvezetés a környezetvédelem fontosságát, annál valószínűbb, hogy ezt a szempontot a kevésbé magától értetődő területeken is érvényesíteni fogja  mint például a tömegpusztító fegyverek alkalmazása során.

 

Ilyen, klímatudatos megfontolásokból kezdett el a nemzetközi trendeknek megfelelően hazánk is a nagy ígéretekkel kecsegtető audiofegyverek kutatása felé fordulni. Ezen hadieszközök fő előnye – az alacsony költségigény mellett –, hogy anélkül képesek megsemmisítő erejű csapást mérni az ellenségre, hogy a természeti kincsekben a legcsekélyebb kárt okoznák.

Az áttörés az audiofegyverkezésben egy esős, decemberi napon történt 2019 nyarán, amikor először sikerült steril, izolált körülmények között azonosítani és előállítani a világ legidegesítőbb szavát.

A nevezett hangsort, most először a sajtótörténelem során, a tudomány nevében leközöljük. Arra kérjük kedves látogatóinkat, hogy csak saját felelősségükre olvassanak tovább, és amennyiben így tesznek, később ne éljenek vissza az itt tanultakkal.

A világ legidegesítőbb szava az, hogy

nyugi!”.

  

 

 

Variációk fasorra I.

2019. január 16. - agarajz

Mai ismeretterjesztő írásunkban az idődaccal foglalkozunk. Az idődac (hosszabb, hivatalos nevén „időjárás-dac”) egy brit etológus kutatócsoport által felfedezett és néven nevezett viselkedési forma.  

A szokatlan magatartást eddig elsősorban a természetes élőhelyükön, azaz a városban élő humanoidoknál figyelték meg. Az érintett egyedek látszólag nem vesznek tudomást a körülöttük levő valós időjárási viszonyokról - például nem vesznek fel sálat-sapkát télen, de szélsőséges esetben még nagykabátot sem. Az idődac funkciója egyelőre nem ismert. Egyes tudósok szerint a jelenség egy új, a fizikai létezésnek kevésbé kiszolgáltatott emberfaj kialakulásának hírnöke, míg mások szerint éppen ellenkezőleg: a különös viselkedésforma evolúciós csökevény, az érintett egyedek pedig egyszerűen „hibásak”. 

Mi az Ön véleménye? Ismer-e Ön idődacost?   

 

Dőlésszög

2017. november 10. - agarajz

Életmód rovatunk mai részében a megfelelő dőlésszög kialakításával foglalkozunk. Fontos már itt az elején leszögeznünk, hogy az ideális dőlésszög minden ember esetében más és más: ne dőljünk be tehát azoknak az oldalaknak, amelyek az egyetlen tökéletes dőlésszög receptjével próbálnak minket manipulálni.

Optimális, egyedi dőlésszögünk kialakításához mindenekelőtt tisztázzuk magunkban, mit szeretnénk elérni ezzel a testhelyzettel. Kinek, miért, s mennyire szeretnénk megfelelni, s mit vagyunk hajlandóak feláldozni az eredményért. Aki a folyamatnak e fázisát kihagyja, nem csupán a kényelmetlen dőlésszög rögzülését kockáztatja, hanem – ami ennél sokkal veszélyesebb – helyzete könnyen „dülöngélésbe” csaphat át. A dülöngélésből pedig egyenes út vezet az eleséshez. Gyenge idegzetű olvasóinknak éppen ezért kiinduló helyzetként a vízszintes pozíciót javasoljuk.

 

 

Fák a szélben

2015. június 28. - agarajz

A szélért kevesen rajonganak, sokan viszont nem szeretik. Ókori bölcselők leírásai szerint a pokol nem forró és nem hideg, hanem örök szélvihar dúl benne, olyan, amiben az ember nem tud nyugodtan se vattacukrot enni, se keresztrejtvényt fejteni.

A széldzsekik gyártására specializálódott hatalmas iparágat tekintve megállapítható, hogy az emberiség széllel kapcsolatos idegenkedésén a modern kor sem változtatott. De vajon mi áll emögött az olthatatlan ellenszenv mögött? Tanult vagy örökölt viselkedésminta-e, s főként: honnan ered ez a széllel szembeni zsigeri előítéletünk? E kínzó kérdésre próbál választ adni egy elhivatott brit kutatócsoport 7200, statisztikai módszerrel feldolgozott kérdőíve alapján. Az idén májusban, a National Scientific Timesban nyilvánosságot látott meghökkentő eredményeik szerint a szelet azért nem szeretjük, mert:

1., belefújja a hajunkat a szánkba;

2., nem tudunk olyan kecsesen táncolni benne, mint a fák. 

süti beállítások módosítása