életmód magazin

agarajz


Nyugtalanság

2020. március 02. - agarajz

 

Minél inkább felismeri egy államvezetés a környezetvédelem fontosságát, annál valószínűbb, hogy ezt a szempontot a kevésbé magától értetődő területeken is érvényesíteni fogja  mint például a tömegpusztító fegyverek alkalmazása során.

 

Ilyen, klímatudatos megfontolásokból kezdett el a nemzetközi trendeknek megfelelően hazánk is a nagy ígéretekkel kecsegtető audiofegyverek kutatása felé fordulni. Ezen hadieszközök fő előnye – az alacsony költségigény mellett –, hogy anélkül képesek megsemmisítő erejű csapást mérni az ellenségre, hogy a természeti kincsekben a legcsekélyebb kárt okoznák.

Az áttörés az audiofegyverkezésben egy esős, decemberi napon történt 2019 nyarán, amikor először sikerült steril, izolált körülmények között azonosítani és előállítani a világ legidegesítőbb szavát.

A nevezett hangsort, most először a sajtótörténelem során, a tudomány nevében leközöljük. Arra kérjük kedves látogatóinkat, hogy csak saját felelősségükre olvassanak tovább, és amennyiben így tesznek, később ne éljenek vissza az itt tanultakkal.

A világ legidegesítőbb szava az, hogy

nyugi!”.

  

 

 

Két növény

2018. május 20. - agarajz

Távoli rokonok voltak. Ám másokkal ellentétben ők nem temetéseken találkoztak: a sors úgy hozta, hogy naponta látták egymást. Nem beszélgettek, de nagyon is tudtak a másikról.

Csöndes viszonyuk számtalan fázison esett át, melyek során hol teljességgel idegennek, hol kísértetiesen ismerősnek érezték egymást. Tüskés természetük – amelyben, bár nem tudtak róla, kétségkívül hasonlítottak – nem engedte, hogy a tapasztaltakat megvitassák. És mégis, az évek során egyre közelebb kerültek egymáshoz. 

 

Dőlésszög

2017. november 10. - agarajz

Életmód rovatunk mai részében a megfelelő dőlésszög kialakításával foglalkozunk. Fontos már itt az elején leszögeznünk, hogy az ideális dőlésszög minden ember esetében más és más: ne dőljünk be tehát azoknak az oldalaknak, amelyek az egyetlen tökéletes dőlésszög receptjével próbálnak minket manipulálni.

Optimális, egyedi dőlésszögünk kialakításához mindenekelőtt tisztázzuk magunkban, mit szeretnénk elérni ezzel a testhelyzettel. Kinek, miért, s mennyire szeretnénk megfelelni, s mit vagyunk hajlandóak feláldozni az eredményért. Aki a folyamatnak e fázisát kihagyja, nem csupán a kényelmetlen dőlésszög rögzülését kockáztatja, hanem – ami ennél sokkal veszélyesebb – helyzete könnyen „dülöngélésbe” csaphat át. A dülöngélésből pedig egyenes út vezet az eleséshez. Gyenge idegzetű olvasóinknak éppen ezért kiinduló helyzetként a vízszintes pozíciót javasoljuk.

 

 

süti beállítások módosítása