„A horvátországi nyaralás jól sikerült. A szálláshoz terasz tartozott, pompás kilátással a tengerpartra, az ahhoz vezető alagútra – és a szomszéd kertjére. Ebben a kertben egyrészt olajfák, másrészt és főleg sziklák teremtek.
A két barátnő nem tudott olyan korán vagy olyan későn kiülni a teraszra, hogy ne az apró, idős nőt látták volna, a rekkenő hőség ellenére mindig tetőtől-talpig feketében, ahogy egy vödör segítségével hordja a köveket a kert egyik pontjából a másikba, oda és vissza, mindenféle látható cél nélkül.”
Utcai lámpának lenni nehéz. Aki utcai lámpa, az gyakran elüt a környezetétől. Egyes kritikusaik szerint bár a fényük „egyébként” nem zavaró, mégis jobb, ha az utcai lámpák csak a négy fal között világítanak
Mások ennél is kevésbé megengedőek, és úgy vélik, az utcai lámpák létezése „természetellenes”, hiszen – hangzik érvelésük – a természetben rendszerint csak nappal van fény, a nevezettek pedig mintha direkt akarnának, úgymond „csakazértis”, éjjel világítani.
Talán meglepő lehet, de bizony akad még ennél is szélsőségesebb vélemény: e szerint az utcai lámpa akkor is kellemetlen, amikor éppen nem világít. Mert ronda.
Gondolkodjunk most el egy percre. Nem lehetséges, hogy az utcai lámpák élete nem lenne szegényebb nélkülünk? És a mi életünk őnélkülük? Mit vár Ön egy utcai lámpától?
Mai ismeretterjesztő írásunkban az idődaccal foglalkozunk. Az idődac (hosszabb, hivatalos nevén „időjárás-dac”) egy brit etológus kutatócsoport által felfedezett és néven nevezett viselkedési forma.
A szokatlan magatartást eddig elsősorban a természetes élőhelyükön, azaz a városban élő humanoidoknál figyelték meg. Az érintett egyedek látszólag nem vesznek tudomást a körülöttük levő valós időjárási viszonyokról - például nem vesznek fel sálat-sapkát télen, de szélsőséges esetben még nagykabátot sem. Az idődac funkciója egyelőre nem ismert. Egyes tudósok szerint a jelenség egy új, a fizikai létezésnek kevésbé kiszolgáltatott emberfaj kialakulásának hírnöke, míg mások szerint éppen ellenkezőleg: a különös viselkedésforma evolúciós csökevény, az érintett egyedek pedig egyszerűen „hibásak”.
Mi az Ön véleménye? Ismer-e Ön idődacost?
Sokféle misztériummal foglalkoztunk már ezen a blogon: ilyen volt a piramisok rejtélye, Schrödinger utasa, a kiégett villanykörték és még sok más egyéb érdekesség a nagyvilágból.
A mai rejtély azonban más. A teli söröskorsóba helyezett szívószálra napjainkban már létezik magyarázat, hála egy akadályokat nem ismerő, elhivatott új-zélandi kutatócsoport több évtizeden át tartó szívós munkájának.
Immár nem titok többé, hogy a szívószál ilyetén használata mögött – minden, téves előítéletünkre rácáfolva – sötét és fájdalmas okok rejlenek. Bár a betegség az esetek többségében gyógyítható, mégis jobb, ha ezentúl, a kutatási eredmények ismeretében, óvatos tapintattal közelítjük meg a szívószálat használó személyeket. Ha pedig még inkább biztosra akarunk menni: alkalmazzuk bátran a fenti viselkedésformát a szívószálat éppen nem használó embertársainkkal is.
Távoli rokonok voltak. Ám másokkal ellentétben ők nem temetéseken találkoztak: a sors úgy hozta, hogy naponta látták egymást. Nem beszélgettek, de nagyon is tudtak a másikról.
Csöndes viszonyuk számtalan fázison esett át, melyek során hol teljességgel idegennek, hol kísértetiesen ismerősnek érezték egymást. Tüskés természetük – amelyben, bár nem tudtak róla, kétségkívül hasonlítottak – nem engedte, hogy a tapasztaltakat megvitassák. És mégis, az évek során egyre közelebb kerültek egymáshoz.